Hungary in stock and editorial pictures

69 items
  • / 2
  • images/page:
RM
Erőss Zsolt (Csíkszereda, 1968. március 7. – Kancsendzönga, 2013. május 21. körül) erdélyi születésű székely hegymászó, aki első magyarként mászta meg a Föld legmagasabb hegyét, a Csomolungmát. Magyarország legeredményesebb magashegyi hegymászója; tíz 8000 m fölötti csúcsot hódított meg (ebből kettőt műlábbal), amivel a nemzetközi élmezőnybe is bekerült. 1996-ban tagja volt az első magyar Mount Everest-expedíciónak, ahol két sikertelen csúcstámadást hajtott végre. Első nyolcezrese a Nanga Parbat (8126 m) volt 1999-ben, amelyet új útvonalon hódított meg. 2002-ben a Csomolungma második csúcstámadása oxigén használatával sikeres lett, ezzel első magyarként elérte a csúcsot. Ettől az évtől csak hegymászásból élt. 2010. január 2-án balesetet szenvedett a Magas-Tátrában. Két társát biztosította, amikor egy hóerkély leszakadása miatt megcsúsztak. Jobb lábát amputálták, 2010 márciusában protézissel újra járni kezdett, júniusban pedig a hegymászáshoz is visszatért. 2013. május 21-én a Kancsendzönga megmászása után a visszaúton eltűnt.-stock-photo
RM ED
Volt egyszer egy Ifipark - sajtótájékoztató-stock-photo

RF
Modern office building wall made of steel and glass-stock-photo

overtime-stock-photo
RF
easter-stock-photo
RM ED
Rejtő Ildikó átvette a nemzet sportolója címet-stock-photo

A KORÁL együttese-stock-photo
RM ED
A KORÁL együttese-stock-photo
RM ED
A KORÁL együttese-stock-photo