Hungary in stock and editorial pictures

1 470 items
  • / 37
  • images/page:
RM
Debrecen Drive néven első alkalommal rendeznek járműipari fesztivált a Nagyerdei Stadionban és környékén május 25-én és 26-án. A szervezők mintegy tizenötezer látogatót várnak. Szombat reggel kapunyitás, és lesz minden, ami gurul.A Campus fesztiválokat is rendező debreceni Campus Nonprofit Kft. újabb nagyrendezvény alapkövét teszi le a Debrecen Drive-val, amely az ország egyik legnagyobb járműipari seregszemléje. A Debrecen Drive méreteirről mindent elárul, hogy a stadionban és környékén nagyobb területet foglal el a rendezvény, mint a nyári Campus fesztivál. A kulturális programokkal kísért Debrecen Drive-on több mint félezer járművet láthat a közönség, a személyautók mellett egyebek mellett versenyautókat, sport- és túramotorokat, honvédségi járműveket, erő- és munkagépeket, de kaszkadőrshow is szórakoztatja az érdeklődőket a kétnapos nagyerdei rendezvényen.A Nagyerdei Stadionban mutatják be a "csúcsragadozókat" (Ferrari, Lamborghini, Porsche, Aston Martin, Maserati), a stadiont körbevéve helyezkednek majd ez a versenyautók, az oldtimerek, a munkagépek, a kamionok, a katonai járművek, a mentők, a tűzoltók és a rendőrség járművei, a tuningautók és más speciális járművek.Egyszerre 250 új személygépkocsit tekinthetnek majd meg az érdeklődők, amire még nem volt példa hazánkban.-stock-photo