Borzas szilváslepény

GLIX-005-146871

Borzas szilváslepény
Szerző
Fotoda Studio
Kollekció

GLIX Local

Leírás

Elkészítés módja1. Az élesztőt a langyos tejben, csipetnyi cukorral 10 percre félretesszük, vagyis fölfuttatjuk. A lisztet átszitáljuk, és a maradék cukorral, a tojásokkal meg az élesztővel, enyhén megsózva, addig dagasztjuk, amíg az edény falától el nem válik; ez körülbelül 5 perc. Közben apránként az olvasztott vajat is beledolgozzuk.2. A tésztát letakarjuk, és langyos helyen 30 percig kelesztjük. A szilvát megmossuk, jól lecsöpögtetjük, majd félbevágjuk és kimagozzuk. Ezután a megfelezett gyümölcsöt középen behasítjuk, mintha a szemeket elfeleznénk, de nem vágjuk végig, csak kissé kihajtjuk.3. Az időközben megkelt tésztát kinyújtjuk, és egyenletesen kivajazott nagy tepsibe simítjuk. A szilvadarabokat kissé állítva rárakjuk úgy, hogy a sorok félig takarják egymást, mert csak így fér rá az összes gyümölcs. A tésztát langyos helyen további 20 percig kelesztjük.4. Az omlós tésztához valókat összegyúrjuk, majd folpackba csomagolva mélyhűtőbe tesszük, mert így könnyebb lesz reszelni. A töltelékhez a cukrot a fahéjjal összekeverjük és a szilvára szórjuk.5. Az omlós tésztát nagy lyukú reszelőn a tetejére reszeljük, végül a lepényt előmelegített sütőben, a közepesnél kicsit erősebb lánggal (190 °C; légkeveréses sütőben 170 °C) 32-35 percig sütjük.Hozzávalóka kelt tésztához:1 3 dkg élesztő2 1.5 dl tej3 5 dkg porcukor4 40 dkg finomliszt (a fele Graham-liszt is lehet)5 2 tojás6 csipetnyi só7 5 dkg vaj vagy sütőmargarina töltelékhez:10 2 kg szilva11 2-3 evőkanál kristálycukor12 1 mokkáskanál őrölt fahéjaz omlós tésztához:14 15 dkg finomliszt (a fele Graham-liszt is lehet)15 10 dkg vaj vagy sütőmargarin16 5 dkg porcukor17 a tepsi kikenéséhez: vaj vagy sütőmargarin

Licenc: Rights Managed

Jelentkezzen be a letöltéshez!